Egy Vértes-kotta / Sheet Music Illustration by Marcel Vértes

Kottacímlap Vértes Marcelltől

VÉRTES Marcell
festő, grafikus, illusztrátor
(Újpest, 1895. augusztus 10.–Párizs, 1961. november 1.)

Rövid ideig műszaki tanulmányokat folytatott. Már a Képzőművészeti Főiskolára történt beiratkozása előtt rendszeresen közölte rajzait a Borsszem Jankó, a Szamár, aFidibusz, később a Színházi Élet és a Pesti Futár is. A főiskolán Ferenczy Károly volt a mestere. 1915-ben bevonult katonának, de a rajzolást ott is folytatta. ASzínházi Életben (1917. július 14-21.) Frontszínház címmel tréfás rajzsorozata jelent meg. Az első könyv, amihez illusztrációkat készített, Karinthy Frigyes Tanár úr kérem-je volt 1916-ban. 1918-1919-ben számos figyelemre méltó politikai plakátot készített, közülük a legismertebb aLukacsics! Velem vagy ellenem. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsbe menekült, ahol 1920-ban megnyert egy plakátversenyt. Rajzok a magyar pokolból címmel megjelent a fehérterror véres cselekményeit bemutató albuma (Halmi J. kiad., Bécs, 1921). Ugyanabban az évben Párizsba utazott, és beiratkozott a Julian akadémiára. 1922-től a Rire c. szatirikus lapban jelentek meg rajzai. Nagy sikert aratott Dancings (Tánc, 1924), Maisons(Nyilvánosházak, 1925) és Une journée de Madame(Őnagysága egy napja, 1926) c. litográfiai albumaival. Első párizsi kiállítására 1925-ben került sor a Devambes galériában. 1932-ben megkapta a francia Becsületrendet. 1935-től amerikai újságoknak (Vanity Fair, Vogue, Esquire) is dolgozott. 1940-ben New Yorkba menekült, ahol számos könyvet illusztrált. 1942-ben a Harper's Bazaar különszámot jelentetett meg faliszőnyegterveiről. A háború után visszatért Párizsba és 1946-ban a Charpentier galériában bemutatta amerikai tartózkodása alatt született képeit. 1947-ben a Szinyei Társaság neki ítélte a Zichy Mihály grafikai nagydíjat. 1948-ban a budapesti Szalmásy galériában hirdetett kiállítása elmaradt, mert a New York-ból Európába szállítandó aktjait a vámtiszt erkölcstelennek találta, és nem engedte hajóra tenni. Számos híres emberről készített portrét (pl.: Edith Piaf, Juliette Greco).Képzelt arcképek címmel 1950-ben jelentette meg húsz ismert személyiség képzeletbeli gyerekkori arcképét (pl.: Cocteau, Einstein, Churchill) tartalmazó humoros albumát. 1961-ben beválasztották a cannes-i filmfesztivál zsűrijébe. Készített díszleteket a párizsi Operaház, a Comédie Française és a Théatre Français, a londoni Adelphi Színház részére, díszlet- és jelmezterveket filmekhez (Moulin Rouge, Bagdadi tolvaj), kosztümterveket az amerikai Barnum Cirkusznak. A Moulin Rouge (1952) díszlet- és jelmezterveit Párizsban és New Yorkban is kiállították. Tervezett kottacímlapokat és freskókat szállodák, kávéházak, nagypolgári lakások dekorálására. Rajzain, grafikáin és festményein a két világháború közötti Párizs polgári életének mindennapjait, a Bois de Boulogne-ban lovagoló hölgyeket, lóversenyek, tengerparti üdölőhelyek elegáns dámáit, valamint az éjszakai élet színes, erotikus világát jelenítette meg, hol könnyed, játékos stílusban, hol metsző gúnnyal. Kritikusai Hogarth, Daumier és Toulouse-Lautrec szellemi örökösének tartják. Tagja volt a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társaságának és a New York-i Könyvillusztrátorok Társaságának. A Philadelphiai Múzeum ösztöndíjat alapított emlékére. Jelentős anyagot ajándékozott a Magyar Nemzeti Galériának.

Egyéni kiállítások
1925 • Ernst Múzeum, Budapest
1930 • Galerie Girard, Párizs • Levi Gallery, New York
1938 • Galerie de l'Elysée, Párizs
1946 • Galerie Charpentier, Párizs
1958 • Galerie Petridés, Párizs
1960 • Műcsarnok kamaraterme, Budapest • Déri Múzeum, Debrecen • Mi, absztraktok, rue Bonaparte, Párizs • Cannes
1961 • Hansági Múzeum, Mosonmagyaróvár • Palóc Múzeum, Balassagyarmat.

Válogatott csoportos kiállítások
1921 • Salon des Humoristes, Párizs
1926 • Ernst Múzeum, Budapest
1931 • Art Hongrois Moderne, Editions Bonaparte •Újságrajzoló Művészek, Nemzeti Szalon, Budapest
1932 • Nyomdatechnikai és könyvművészeti kiállítás,Szépművészeti Múzeum, Budapest
1949 • Könyvillusztrátorok Társasága, New York
1957 • A magyar forradalmi művészet, Műcsarnok, Budapest
1963 • Francia Grafikai kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1966 • Petit Palais, Párizs
1968 • Forradalmi plakátkiállítás, Intercisa Múzeum, Dunaújváros
Karikatúrák, Műcsarnok, Budapest
1978 • Színházi plakátok, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Illusztrált könyvek, bibliofil albumok
Karinthy F.: Tanár úr kérem (1916)
Pásztor A.: Princessz (1919)
Heltai Jenő: Hamburgerné (1920)
Keleti A.: A boldogtalan Raymond és a szerentsés Bertrand lovagoknak hiteles története hét képben (1920)
Tarczali R.: Quand Horthy est roi (1922)
Dancings (12 színes litográfia, 1924)
Maisons (12 kőnyomat, 1925)
Bauër, G.: Les six étages (1925)
Mac Orlan, P.: La semaine Secréte de Vénus (erotikus illusztrációk, 1925)
Une journée de Madame (1926)
Carco, F.: L'Amour vénal (1926)
Entrée interdite au public (erotikus metszetek, előszó: Mac Orlan, P., 1926)
Mac Orlan, P.: Les Jeux du demi-jour (1926)
Louys, P.: Trois filles de leur mére (erotikus metszetek, 1927)
Colette: La Vagabonde (1927)
Louys, P.: Pybrac (1928)
Carco, F.: Rue Pigalle (1928)
Colette: Chéri (1929)
Gomez de la Serna: Le Cirque (1929)
Carco F.: Dames seules (litográfiák, 1930)
Zola: Nana (1932)
Louys, P.: Les Aventures du roi Pausole (1932)
Be-noit, P.: Les cinq plaisirs de l'homme cultivé (1935)
Courteline: Hortense, couche-toi! (1938)
But What Do You Need Me For? (1947)
It's all mental (1949)
Bauër, G.: Instants et visages de Paris (1951)
Amandes Vertes (illusztrált önéletrajz, 1952)
Daphnis et Chloé (ötven rézkarc, 1953)
Fętes galantes - Verlaine verseihez (1954)
Verlaine: Paraléllement (1954)
Apollinaire: Ombre de mon amour (1955)
Variations (1965).

Művek közgyűjteményekben
Dallas Museum, Dallas
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Musée d'Art Modern de la Ville de Paris
Musée d'Art et d'Histoire d'Auxérre
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest.

Irodalom
SALMON, A.: L'Erotisme dans l'art contemporaine, Párizs, 1930
MORNAND, P.: Trente artistes du livre, Párizs, 1945
BAJOMI L. E.: A legpárizsibb párizsi piktor, Ország-Világ, 1966. október 23.
PATAKI D.: ~ grafikái a Magyar Nemzeti Galériában, Magyar Nemzeti Galéria közl. III., 1961
ROGER-MARX, C.: Vértes un et divers, Párizs, 1961
VÉRTES M.: Vértes varieté, Budapest, 1971.

(Cserba Júlia)
Forrás: www.artportal.hu

Két adalék Lajtha László VII. vonósnégyeséhez

Lajtha László (1892-1963)

Részlet Szabó Ferenc beszédéből, az 1951. november 17. és 25. között megrendezett I. Magyar Zenei Hét után.

„Kedves Hallgatóim! Kedves Elvtársak! A szocializmus és kommunizmus eszméinek győzelmes térhódítása országunkban, dolgozó népünk kibontakozó kultúrforradalma, pártunk kultúrpolitikai erőfeszítése, a szovjet zenei bírálat legfőbb elveinek a magyar viszonyoknak megfelelő helyes alkalmazása fokozatosan legyűri a felszabadulás utáni első évek zeneéletének szellemi zűrzavarát és fokról fokra kiépíti zeneművészetünk szocialista irányban való fejlődésének eszmei és anyagi bázisát. Pár év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy azok az elvek, amelyek zeneéletünk gyakorlatát ma irányítják és vezetik, minden tekintetben beválnak, minden szempontból életképesek és egyúttal a magyar zeneélet egészséges és gyors művészi fejlődését döntő módon biztosítják.
Révai elvtárs Pártunk II. kongresszusán tartott beszámolója a zeneéletünkben beállott fordulatot a következőképpen jellemzi: „Talán a képzőművészet és a zene területén volt a legnehezebb a frontáttörés. Itt volt a legérezhetőbb a polgári formalizmus befolyása, itt volt a legszembetűnőbb, hogy a múltban a lázadó, újat kereső irányzatok egyben el voltak szakadva a néptől és eszmeileg, alkotómódszerükben a nyugati dekadens irányzatokhoz kapcsolódtak.” Révai elvtárs szerint zeneszerzőink nagy része kezdi megérteni, hogy a zenének is realistának kell lenni, népszerűnek és dallamosnak, hogy a magyar népzenére és a klasszikus magyar zeneirodalomra mint alapra építve, kell továbbmennie, hogy kifejezhesse a zene nyelvén szocializmust építő népünk új érzelmeit. Majd így folytatja: „Zeneszerzőink egyre inkább megértik, hogy a vokális zene, a tömegdal útján küzdhetik le elsősorban a zenének a néptől való régi elszakadását.”
Amit Révai elvtárs mond, az hű képet ad zenénk mai helyzetéről. Bátran elmondhatjuk, hogy ma már egyetlen magyar zeneszerző sincs, akinek 1948 utáni alkotó tevékenységében Révai elvtárs megállapításait ilyen vagy amolyan módon, ilyen vagy amolyan mértékben ne tapasztalhatnánk. Persze nem mindenkinél egyformán őszintén, nem mindenkinél egyforma mértékben. […] Lajtha zeneszerző kartársunknak, a magyar népzene Kodály utáni legnagyobb szakértőjének és Kossuth-díjjal is kitüntetett tudósának zeneszerzői munkásságában hosszú évtizedekig a szélsőséges nyugati formalizmus hatása érvényesült. A Zenei Hét egyik kamarazenei műsorán is előadott üde és friss, magyar hangú VII. vonósnégyesét mindnyájan őszinte örömmel üdvözöltük, mint döntő fordulatot Lajtha zeneszerzői munkásságában a magyar népzene, a realizmus felé, mint komoly lépést a nyugat európai kozmopolitizmus és formalizmus szellemével való szakítás útján. Lajtha kartársnak VII. vonósnégyese után keletkezett legújabb műve, a pár hét előtt, az első filharmóniai hangversenyen bemutatott IV. szimfóniája azonban olyan, mintha, a VII. vonósnégyese meg sem született volna, nyugodtan továbbfolytatja a zenélésnek azt a nem kívánatos formáját, azt a szélsőségesen szubjektív szellemét, amelyről ha rövid ideig is, azt hittük, hogy a VII. vonósnégyese után végleg felszámolódott Lajtha értékes és jelentős alkotóművészetéből.”

Alan Bush, a haladó angol zeneszerzők képviselője: „Elnök Elvtárs! Kedves Elvtársaim! Ismételten mély hálámat fejezem ki, hogy a Magyar Zeneművészek Szövetségének szíves meghívása folytán módomban volt részt venni ezen az eseménydús Zenei Héten. Szívből gratulálok a Szövetségnek, hogy abban a szerencsés helyzetben van, hogy népi kormánya hathatós támogatását élvezheti, valamint azért, hogy ilyen sikeresen tudta kivitelezni a tervét.
Nagy várakozással jöttem ide, hogy megláthatom ezt az életerőtől duzzadó világot és különösen a zenei élet pezsgését ebben a népi demokráciában. Csak ilyen élet berendezkedés mellett lehetséges az, hogy az egész nép részt vehessen a zenei életben. Ez azonban csak akkor bontakozik ki teljes erővel, ha a zeneszerzők és a nép mind közelebb jut egymáshoz.
Ez a Zenei Hét mindannyiuknak segítséget adott arra, hogy felmérjék a helyzetet és lássák, hogy mennyiben sikerült a zeneszerzőknek, pedagógusoknak; zenetudósoknak, műkedvelő és hivatásos előadóművészeknek céljukat elérni és cselekvően bevonni az egész népet a zenei életbe. Várakozásaimat messze felülmúlták az eredmények.
[…] Két kirívó esetet akarok megemlíteni Járdányi és Lajtha kartársakkal kapcsolatban. Véleményem szerint Járdányi „Divertimento Concertantéjának” lassú tétele, valamint Lajtha „Hetedik vonósnégyesének” utolsó tétele a legnagyobb fantáziáról és kifejező erőről tanúskodik, mindkettő mesteri technikai kivitelezésű és a magyar népi intonációt teljesen átveszi. A művek egészét azonban erősen elhomályosítja a többi tétel ellentmondó hatása. Ezért ezek a művek egészben véve néha a bizonytalanság, sőt még a pesszimizmus hatását is keltik. Már pedig egy nép, amely a szocializmus útján halad előre, néha részletkérdésekben megakadhat, de hangulatára mégis az életkedv és a kicsapongó optimizmus jellemző. Mi az oka tehát annak, hogy az említett zeneszerzők ezeket az érzéseket nem tudják megfelelően kifejezni? Ha pedig nem érzik át, hogyan tudják zenei úton azonosítani magukat alkotó művészetükön keresztül a néppel?
Tanácsom ezen zeneszerzők számára az, hogy csatlakozzanak és aktívan dolgozzanak együtt valamilyen népi együttessel akár egy gyárban, akár kis falusi együttesben.
Különösképpen az egészen primitív együtteseket ajánlom, mert ezeknek van a legnagyobb megértésre és segítségre szükségük. Ezek számára írjanak dalokat, olyanokat, amelyeket kisszámú és kis felkészültségű énekkarok elő tudnak adni és jól figyeljék meg, hogy mit mondanak az előadók zenéjükről. Meg fogják látni, hogy az előadók nagy hálával és elismeréssel fognak adózni, ha olyan zenét kapnak, amit szívesen énekelnek.” (Új magyar zenei szemle, 1951/12)

Faragó Géza

Három olyan magyar grafikusról tudok, akik művészi színvonalú illusztrációkat alkottak kottákhoz: Vértes Marcell (1895-1961) , Byssz Róbert (1893-1961) és Vogel Eric (1907-1996). A negyedik pedig Faragó Géza (1877-1928). Az itt látható borítórajzokat mind ő készítette.

Graphic art on sheet music front pages by Géza Faragó (1877-1928).